2009. november 18., szerda

Vásárra készülődve

Most nem tudok semmit mutatni, no nem azért, mert semmi sem készül, pont ellenkezőleg: december 5-én, szombaton, gyerekkorom színhelyén, Balatonszemesen télköszöntő, adventi forgatag lesz, egybekötve egy egész napos kézműves vásárral.
Tekintettel arra, hogy én is főszervező vagyok, kaptam egy standot, és most erre készülök rettentően.
Mivel idén kezdtem a kézimunkázást "ipari" méretekben, és sok hónap ment el a gyakrolásra, ajándékkészítésre (valamint a szebbnél szebb blogok böngészésére), nincs készletem eladható darabokból.
Így aztán most rohamtempóban készítem az apróságokat, plusz igyekszem a süthető gyurma (polymer clay) technikáját alapszinten elsajátítani, mert fonaltartókat, könyvjelzőket, apróságokat gyorsan lehet készíteni belőle. Itt jegyzem meg, hogy bár nagyon sokat esküsznek a Fimo-ra, én Cernitet használok és szuperül beválik. Ráadásnak találtam egy webshopot, ahol 260,- Ft- ért lehet hozzájutni!
Szóval a hétvégére tervezek egy nagyobb fotózást a művekből, hogy legyen mivel dicsekednem, addig is mindenkinek jó kézimunkázást, és majd nézzetek vissza!

2009. november 10., kedd

J, mint Jucó


Már nagyon régen nem jelentkeztem, de igencsak besűrüsödött az élet körülöttem. Még így is vár rengeteg fényképezni, írni és mutatnivaló, majd szép sorjában fel is teszem őket...
Most azt a dobozkát szeretném megmutatni, amit Juditnak készítettem meglepiből, viszont a nagy sietségben elfelejtettem lefényképezni. Ő viszont nagyon aranyosan megtette ezt helyettem, miután ma megkapta a csomagocskát.
Örülök, hogy örül neki! A J betűt programmal terveztettem, a fonal a tőle kapott egyik Anchor multi plusz egy kis Kreinik, az anyag noname panama, a dobozban pedig előző életében cukorkák laktak. De már eleve azért vettem meg a boltban, mert tudtam, hogy egyszer még egy felsőbb létformában fog díszelegni... Gyöngyök, szalag, zsinór és már kész is!
A pillangót egy kisbabáknak szánt mintából vettem, mégpedig azért, mert Jucó gyönyörő kisbaba előkéket, törölközőket, születési emlékeket, és általában: mindenféle babás holmit keresztszemez. Az indaminta pedig 8 éves Petrám útmutatása alapján készült, ő mutatta, hogy melyik öltés merre kanyarodjon.
Pici fiam is beletette a magáét, szó szerint, mert ragasztás közben rátenyerelt, aminek sajnos meg is maradt a nyoma, de végül a családi kupaktanács úgy döntött, hogy a nagy szeretettel készült munkát elküldöm Jucónak. Megérte, mert tetszik neki :) Ezúton is puszi, ha olvasol!