Csigalesen...

Akinek több gyerkőce is van, talán most majd mosolyogva, megértően bólogat. Akinek egy sincs, talán eltöpreng, hogy mégis: miféle emberek azok, akik sok gyereket vállalnak, ha ilyen helyzetekkel kell "megküzdeni"...

A lényeg: tudjátok, hogy két hete rommá törtem a családi szekeret (autó), így most gyalog hordom Gergőmet a bölcsibe. Illetve busszal is, mert a bölcsi elég messze van. Egyébiránt a reggel (autóval) egy 20 perces körutat jelent, Petrus a suliba, Gergő a bölcsibe és haza Jucussal... Ez most több, mint egy óra :(

Tegnap délután merészet gondoltam: nem babakocsival viszem Jucust, hanem hordozókendőben, mert bár már majdnem 10 kiló, úgy véltem, hogy még így is egyszerűbb a buszon, mint a babakocsit feltenni - pláne a régi kék buszokra, ahol szűk az ajtó és magas a lépcső... Ráadásul így Gergő kezét is jobban tudom fogni.

Velünk jött Petra is, mert előbb ért haza a suliból.

No gyerekek, azért ez nem volt semmi! Még odafelé hagyján, de haza! A bölcsiből kb. 10 percet kell gyalogolni a buszhoz. Ha nem kalkulálunk egy 3 éves tempójával, egy 8 éves kíváncsiságával, és a mellkasunkról lógó, combunkat cipővel rugdosó, rémvidám 17 hónapossal.

Minden, érstétek MINDEN csigát, gilisztát, virágot, sárgombócot, faágat és eldobott szemetet apróra meg kellett vizsgálni. A 10 perces út majdnem 3/4 óráig tartott. A felénél feladtam a nógatásukat és csak álltam megtörten :) Jucus közben repülni próbált megtanulni a kendőből kifelé...

Végre leértünk a buszhoz, aminek pont tudtunk integetni, hiszen az orrunk előtt húzott el :( A rákövetkező 10 percnyi várakozást inkább nem részletezném, aki járt már így, az úgyis tudja, aki meg nem, az nézzen meg egy családi vígjátékot autós üldözéssel, megkörítve valami jó kis lelkizős-drámázós filmmel, ezek esszenciáját szűrje le, gyúrja össze és már meg is van a feeling...

A buszon már egyszerű volt: ketten (a nagyok, haha!) ültek előttem, én mögöttük, s miközben ők összevesztek a plüssmackón és a sárga kisautón (akik szintén hű társaink voltak a kaland során), Jucus vihogva lopkodta le Gergő sapiját. Aláfestő zeneként idős néni gügyögése szólt...

Hazaértünk, szerencsésen, és meglepő módon: mindannyian. Éhesek voltak és szomjasak, tévézni akartak és pelust kellett cserélnem, el is láttam őket, még kabátban, kendővel a nyakamban...

Soha többet! Legalábbis ma délutánig biztos nem :)