Gondolat a blogvilágról

Bejegyzésemet szerkesztettem, Ercsu kommentje alapján. A kiegészített rész színes.

Ma reggel olvastam Piszke anyóca bejegyzését. Nagyon keserű és szomorú dolgok, érzelmek vannak benne. Két napja Fércműveknél volt hasonló bejegyzés-rész. És én magam is átestem azon, hogy félremagyarázzák tetteimet, műveimet, bejegyzéseimet vagy kommentjeimet.

Úgy gondolom, hogy a kézimunka, az alkotás, a kreativitás mindannyiunknak hobbi, vagy álmaink munkája, a gyermekeinkkel közösen töltött idő, a pihenés, az önmegvalósítás. Erről szólnak blogjaink és persze ezeken keresztül rólunk és családunkról is.

Úgy hittem, hogy azok az emberek, akiket egy közös szenvedély összeköt, talán nem bántják egymást. Talán több a pozitív előítélet a kézimunka társ iránt, talán nagyobb a rugalmasság és a megértés. De valahogy mégsem.

Mindannyiunk éli a maga életét, ki jobban, ki nehezebben. Gyermekeink, családunk, házunk, munkahelyünk van, emellett nők is vagyunk vágyakkal, álmokkal, gondolatokkal. Ezek mind mind kihívást, felelősséget és elkötelezettséget jelentenek, s minden területen rengeteg emberrel állunk kapcsolatban, akikért felelősséget vállaltunk, vagy függünk tőlük. A mai világban azt hiszem mindannyiunkat sok bántás ér, sokszor nyelünk le dolgokat szó nélkül. Nekem ez sokszor úgy megy csak, hogy tudom, van egy terület, ami csak az enyém, ahol sikerélményeim vannak, ahol szép dolgokat alkotok a magam és néha a mások örömére is. Ez csak az enyém. De mivel az ember társas lény, hát blogol, hogy bezsebelje a dícséreteket, hogy másokat ösztönözzön, hogy másokat segítsen, vagy ő maga kérjen útmutatást.

Bár a Meska vagy az Etsy, esetleg maga a blog lehetőséget ad arra, hogy el is adjuk kezünk munkáját, nem hiszem, hogy - talán egy-két kivétellel - ebből élünk meg. Másfél éve figyelem a kézimunka/kreatív blogokat, boltokat és úgy látom, hogy az árakat mindannyian úgy alakítjuk, hogy az nem nyerészkedésünket, hanem időnket, energiánkat, alaposságunkat és ötletességünket tükrözze. Másrészt senki sem kötelezhető arra, hogy egy számára irreálisan drága kézműves terméket vegyen meg.

Szóval, ha fentieket nagyrészt igaz állítsokként fogadjuk el, akkor marad bennem a kérdés: miért bántjuk egymást? Miért szóljuk le azt, amit más készített? Vagy az anyagot, amiből készítette? Vagy az árat, amennyiért jónak látja meghirdetni? Miért nem kérdezünk rá egy kommentre, ha úgy érezzük, hogy félreértettük? Miért nyilatkoztatunk ki bizonyos dolgokat a másik életéről, gyerekneveléséről, házimunkára szánt idejéről? Aki olvassa ezt a bejegyzést, kérem, gondolkozzon el ezen, persze ha nem inge, ne vegye magára. Csak érdemes odafigyelni, hogy amikor kommentelünk, bejegyzést írunk, vagy szerencsések vagyunk és személyesen találkozunk, akkor ne bántsuk a másikat. Ha úgy érezzük, hogy minket bántanak? Miért nem lehet erre rákérdezni, kideríteni?

Az anonimitás egyik legnagyobb csapdája ez. Elbújni a blogok és a nick-ek neve mögé. Sokkal tisztességesebb dolog felvállalni magunkat és úgy véleményt mondani (és így talán a másiknak lehetősége van arra reagálni).

Tudom, hogy általánosan nem jellemző, hogy egymást bántjuk. Csak szeretném, ha ebben a rohanó és feladatokkal, akadályokkal, gondokkal teli világban legalább mi elnézőbbek, szeretetteljesebbek lennénk (blog)társaink felé.

További szép alkotásokat, jó időtöltést és örömteli blogvilágot kívánok mindannyiunknak!

Itt szeretnék megosztani veletek egy ellenpéldát. Arra, hogy ezt megemlítsem, Ercsu kommentje ösztönzött.

Még tavaly, blogos életem elején, nagyon lelkes lettem, egy egész világ tárult ki előttem. Sajnos, nem voltam tisztában a blogos közösség működésével, illetve a blog illemmel. Ezekből kifolyólag igen nagy butaságot követtem el.

A butaságot Ercsu kijózanító levele követte, ami ráébresztett bizonyos dolgokra. Azért írom, hogy ellenpélda, mert Ercsu, teljes ismeretlenségem ellenére, pozitívan viszonyult hozzám, meghallgatott (bár csak levélben) és kiállt mellettem.

Ezt a kiegészítést azért tartom fontosnak, mert Ercsu kommentjéből azt láttam, hogy bejegyzésemet félreértette. Ezt a csorbát szeretném kiköszörülni és őszintén bevallani, hogy - mint gondolom mindannyian - követek el hibákat.

Remélem, Ercsu, így már rendben van.