2010. május 27., csütörtök

Minek nevezzelek?

Alkotói válság... ő egy kísérleti darab, több szempontból is. Az Édesanyámnak készített nemezelt táska után elkapott a gépszíj, nagyon megtetszett a technika.
Ez a kis valami (minek nevezzem?) szintén tolnai gyapjúból kötött, gépben és kézzel is nemezelt. A végső forma után Bolero italporral festettem. Mivel eddig még tiszta gyapjút nem festettem így, eléggé meglepett, hogy ilyen szép, élénk színe lett.
Úgy gondoltam, hogy valami igazán habos-babos-rózsaszínes, lányos dolog lesz belőle. Emiatt készül a szinte már giccses díszítés, gyönggyel, bouillon öltésekkel, crazy quilt öltésekkel, rózsaszín és fehér színvilággal.
Az biztos, hogy pasztess rózsaszín len bélést fog kapni a végén, és talán egy gyöngyből fűzött, sodrott lánca lesz.
Az áthajtós fedél rész egy kicsit meg kéne növelnem, úgyhogy azt vagy körbehorgolom, vagy gyöngyszélt kap. Még nem tudom.
Kicsit gondban vagyok őméltóságával, hezitálok, hogy egyáltalán folytassam-e. A mérete alapján ez amolyan "leugrom kávézni a térre" szütyő, mert nagyjából egy lakáskulcs és egy Labello fér bele...
Szerintetek? Bontsam? Ítéljem UFO létre most már mindörökre? Vagy van benne fantázia....


5 megjegyzés:

  1. Szerintem kíméld meg a kis életét! Nagyon helyes, majd ha a kis Jucó megnő, ezzel megy a játszótérre:-) Persze, a gyömölcsös ajakírral együtt:-)))

    VálaszTörlés
  2. Én is dolgoznék még rajta..
    a mini szütyőknek mindig van létjogosultsága... nekem van olyan amiben csak egy fülhallgató van.
    ez a festett szín nagyon szép lett...

    VálaszTörlés
  3. Lányok! Felolvastam a táskának a kommentjeiteket, nagyon hálás volt és örömkönnyek gyanánt szöszöket hullajtott, hogy van még értelme az életének :)
    Akkor tovább csinálom, és meglátjuk mi lesz belőle!

    VálaszTörlés
  4. Volt szerencsém közelebbről is megtekinteni a jelzett műalkotást!
    Ha azt mondom: „ tündi - bündi!” – remélem mindenki tudja mire gondolok!
    A méretét sajnos nem tudom: de egy rúzs + valami + akármi /elfér benne: kulcs, papírzsepi, névjegykártya, bankkártya vagy személyi / lakcímkártya…amit egyébként mindig a táskánk alján kellene keresni, és éppen jó lenne, hogy kéznél legyen: e kis tartóban rögtön a kezünkbe kerül!
    Ez így aranyos, ahogy van: barátságos, meleg a színe, praktikus a mérete, és esztétikailag sem hagy semmi kívánnivalót: kedves, és elegáns a gyöngyhimzés, -- és mint mindenki tudja már manapság, hordoz magában valami „spécit”: a gyöngy szerencsét hoz! Erre mondják spontán: így ahogy van -- szép.

    VálaszTörlés
  5. jaj de édeske. nehogy bontásra ítéld, szerintem se. igazán guszta , kicsit dolgozd még meg és csillagos ötös lesz. :)

    VálaszTörlés