2010. június 26., szombat

Kavicsoztunk

Petrusom itthon volt a héten, mert a sulinak vége, táborozni csak jövő héttől megy majd. A tévézés, pihenés egy ideig jelentett csak elfoglaltságok, a hét második felében már unatkozott.
Bevontam a főzésbe, házimunkába és délutánra igyekeztem neki kreatív elfoglaltságokat kieszelni. Két napig jól mulatott a mintanyomókkal és a színes papírokkal. Végül csütörtökre kifogytam az ötletekből, mikor is javasolta, hogy a kertből gyűjtsünk szép kavicsokat. Én továbbgondoltam és kitaláltuk, hogy szépen megdíszítjük őket.
Válogattunk, mostunk-sikáltunk, aztán a mintavágós darabokkal, szalvétával, csillámos ragasztóval, üvegfesték kontúrozójával és némi fonallal szebbnél szebb papírnehezékeket alkottunk.
Íme:


A leveles-virágoson kívül mind Petrus műve.


Büszke vagyok, hogy Petrus ilyen szépen
körbe tudta díszíteni a virágokat a kontúrfestékkel.




Ez pedig az én alkotásom, és nekem nagyon tetszik :)


A ragasztáshoz sima hobbiragasztót használtunk, a végén pedig mindegyiket ékszerlakkal két rétegben lelakkoztunk, így szépen csillognak és le lehet őket törölgetni.

3 megjegyzés:

  1. Eszemínuszom! Miért nincs nekem ilyen kavicsom? Nagyon vágynék egy ilyen szépségre, remek helye lenne a "télikert asztalomon" , Nem gondolod? Ha igen akkor rádbízom, hogy válassz ki nekem egy szépséget és a megfelelő helyet Te választhatod ki az asztalon. / Neked nem szabad ilyen sok szóismétléssel fogalmaznod mint én tette, de hát már nagyon késő van/.Nasinagyi

    VálaszTörlés