2010. július 9., péntek

Zöld sál, blokkolva / Green knitted shawl blocked


Elkészültem Piszke anyóca féle fonalból kötött zöld csipkesállal.
Ez az a darab, ahol a fonalra gyöngyöt fűztem és belekötöttem a mintába.

A sál végső mérete 117 x 31 cm, plusz a rojtok (10 cm-esek), súlya mindössze 40 gramm!

Nagyon szép színe van, amit a kép nem igazán ad vissza, hiszen most este készültek és a bordós szőnyeg torzított is rajta. Az első fotón lelkes, 9 éves blokk-társam látható :)
A képek (egyik) lényege a blokkolás, amit én úgy csinálok, hogy babasamponnal kimosom a darabot, törölközőbe göngyölöm, kinyomkodom, aztán a padlószőnyegbe gombostűzöm. A kendőimmel is így csináltam. Reggelre megszárad és szuper szép lesz.
Egy-egy kendőnél elkövettem azt a kis trükköt (időhiány miatt), hogy nem mostam ki, hanem kisimítottam, lespricceltem vízzel (a fontos blokk-pontokon jobban) és utána feszítettem ki. Ez is remelkül működik, és főleg akkor jó, ha vastag a fonalunk és kevés az időnk...

A sál is velünk tart a vásárba, remélem, új otthonra talál.

A maradék 6 dkg fonalból pedig elkezdtem egy észt csipkemintás sálat, remélem, az is hasonlóan szép lesz.





6 megjegyzés:

  1. nagyon szép lett... egyszer szeretnék élőben megnézni egy ilyet, kár, hogy valószínűleg nem tudok ott lenni Szemesen...

    VálaszTörlés
  2. Szia! Köszönöm, örülök, hogy tetszik :)
    Ha visszajöttünk Szemesről (sajnálom, hogy nem tudsz jönni), akkor majd megoldjuk, hogy meg tudj nézni egy ilyet: összefuthatunk, vagy elküldöm Neked. Bár remélem, hogy ezt megveszik, és akkor újat kell kötnöm, hogy meg tudd nézni :)

    VálaszTörlés
  3. köszi előre is. remélem jól sikerül a vásár :-)

    VálaszTörlés
  4. Tényleg szép ez a zöld szín, és milyen jó, hogy segítséged is van. Nálam a kis és nagyfiúk a tű lopkodásban vannak élen. Egyidőben folyton tűbe lépett a család ennek folyományaként. Remélem jól sikerül a vásár.

    ha legközelebb más színű gyöngyöt kötnél bele(vagy átlátszót) sokkal jobban látszik mind a minta, mind a gyöngyözés. Éredemes komplementer színeket is használni.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Alice! Van nálunk egy jó kis családi közmondás: Segítség! Itt jön a segítség! :) De azért aranyosak, amikor érdeklődnek a dolgaim iránt. A 3 éves fiam pl. hímezni szokott segíteni, ő húzza a tűt...
    A gyöngyökről: köszi az ötletet, a következő gyöngyös projektnél tojáshéjszín fonalra gondoltam színváltós, átlátszó üveggyöngyöket tenni. Ez a mostani azért alakult így, mert nagyon szerettem volna zölddel dolgozni, szinte zöldéhségem volt. A képek sajnos nem adják vissza, de a többféle apró zöld gyöngy éppen csak megcsillan a sálban. Az volt a célom, hogy ne legyen feltűnő, épp csak egy kis diszkrét glamour (már ha ez a szókapcsolat értelmezhető egyáltalán).

    VálaszTörlés
  6. Szia! Megtaláltalak :) Ez az enyém?
    Boróka

    VálaszTörlés