2010. január 13., szerda

Kis vidám virágos


Ez a szett még a karácsonyi vásárra készült, de a "nyakamon" maradt. Az anyagokat az IKEA-ban vásároltam, a piros egy nagyon strapabíró erős vászon.
Az ötlet több apróbb idea összekovácsolása volt: valahol láttam a nehéz tűpárnát, ami munka közben nem mozdul el, könnyű egy kézzel ki-be rakosgatni a gombostűket. Ez adta az ötletet a tűpárnához, ami egy sima tokocska a két anyagból, tarhonyával feltöltve :) Ezáltal jó kis súlya van, hátránya, hogy nem nagyon érheti víz (max. ebben az esetben a tűpárna felvágandó, tartalma pedig megfőzendő...). A következőkben rizst fogok használni, annak nem árt a víz. Kis díszgombot tettem rá, ami megjelenik a táskán és az ollótartón is.
Merthogy természetesen ebben a bejegyzésben is lesz ollótartó! :) A mániákusság szintjére jutok lassan...
Ez az ollótartó azért különleges számomra, mert ez az első, amit varrással készítettem. Egészen jól sikerült, a virágos gombbal záródik.
A táska pedig inkább szütyő, egy pici zsebbel és viszonylag férős belsővel. Méretei: 15x10 cm az alapja, és 15 cm magas, a fülek nélkül. Teljes mértékben azért készült, hogy a tűpárna, az ollótartó és az aktuális hímzés, kézimunka beleférjen. Bár megállja a helyét rendes szütyőként is.
A szett még fejlesztés alatt, további ötleteim vannak, főleg, hogy mostanában kezdem elsajátítani a crazy hímzés öltéseit, formavilágát.
A képekért egy pici elnézést kérek, a borús időben nem tudtam jobbakat készíteni.
A szütyő-szett elérhető a Meskán, de ezen a vonalon is elfogadok megrendelést, ha valaki másmilyenben szeretné...





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése